A Hepatitis B vírus molekuláris diagnosztikája és jelentősége

A Hepatitis B vírus (HBV) fertőzés világszerte jelentős népegészségügyi problémát jelent. A vírus felületi antigénjének (HBsAg) immunológiai variánsai alapján jelenleg kilenc szerotípus különíthető el. A teljes HBV-genom elemzése alapján, a nukleotidszintű eltérések százalékos arányát figyelembe véve, több genotípust (A–G) azonosítottak.

Ezeknek a genotípusoknak jelentősége a földrajzi eloszlásban, a fertőzés klinikai súlyosságában, valamint a betegség hosszú távú kimenetelében mutatkozik meg.

Magyarországon elsősorban az A és D genotípusok fordulnak elő, azonban molekuláris epidemiológiai vizsgálatok alapján már több mint 20 szubgenotípust írtak le.

A HBV-fertőzés világszerte elterjedt: a becslések szerint mintegy kétmilliárd ember esett már át valamilyen formában fertőzésen, és 3,5 milliárd ember él olyan területen, ahol a vírus endemikusan jelen van.

A fejlődő országokban a fertőzések magas száma miatt évente mintegy 120 millió újszülött van kitéve annak a veszélynek, hogy HBV-hordozóvá válik.

Évente körülbelül 1–1,5 millió ember hal meg a Hepatitis B vírusfertőzés, illetve annak szövődményei következtében.

A krónikus vírushordozók (tünetes vagy tünetmentes formában) 25–30%-a gyermekkorban fertőződik.

A hepatocelluláris carcinoma (HCC, májrák) eseteinek több mint 50%-ában a HBV-fertőzés etiológiai szerepet játszik.

A Hepatitis B vírus rendkívül ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. A fertőzés testnedvek (vér, nyál, vizelet, ondó, hüvelyváladék) útján terjed, így az átvitelben kizárólag ezek játszanak szerepet.

Az akut fertőzés időszakában a testnedvekben a víruskópiaszám igen magas lehet, ezért már kis mennyiségű fertőzőanyag is elegendő a fertőzéshez.

A fokozott kockázatnak kitett csoportok közé tartoznak az intravénás kábítószer-használók, egészségügyi dolgozók, többszörösen transzfundált betegek, a fertőzött személyek közvetlen családtagjai, a promiszkuitív életmódot folytatók, továbbá tetoválás vagy testékszer felhelyezésekor a nem steril körülmények is rizikófaktort jelentenek.

A HBV nem citopatogén vírus, ezért a vírusreplikáció fázisában a klinikai tünetek gyakran enyhék vagy hiányoznak.

A lappangási idő általában 1–3 hónap. A nem specifikus tünetek közé tartoznak:

• bőrkiütések (makulopapuláris jellegűek),
• láz,
• ízületi fájdalmak,
• általános gyengeség, levertség.

A sárgaság (icterus) már specifikusabb tünetnek tekinthető, míg a fáradékonyság és kimerültség a leghosszabb ideig fennmaradó panaszok közé tartozik.

A fertőzések mintegy 30%-a szubklinikai formában zajlik, tehát tünetmentesen.

A HBV-fertőzés kimutatása rutinszerűen a vírus felületi (HBsAg), core (HBcAg) és e (HBeAg) antigénjeinek, valamint az ezek elleni ellenanyagok (anti-HBs, anti-HBc, anti-HBe) meghatározásán alapul, általában ELISA módszerrel.

Amennyiben a fertőzés gyanúja az ablakperiódus alatt merül fel, illetve, ha mediterrán származás vagy core-mutáció lehetősége fennáll, a HBV-PCR vizsgálat elvégzése javasolt.

A jelenlegi kezelési protokollok a HBV-fertőzés PCR-rel történő meghatározását a kezelési indikáció felállításának elengedhetetlen részévé teszik.

A hepatitis B PCR teszt elvégzéséhez nincs szükség különleges felkészülésre. Nem igényel éhgyomori mintavételt.

Nem szükséges előtte a böjt vagy gyógyszerelvonás. A vizsgálatot a páciens teljes vénás véréből, végezzük el.

Hepatitis B fertőzés gold standardja jelenleg a szerológia meghatározás.

Pozitív eredmény esetében, az eredménnyel keresse fel szakorvosát a pontos diagnózis felállításához és az optimális kezelés meghatározásához. Valamint a területileg illetékes Hepatólógia Centrum felkeresése javasolt a pontos kópiaszám valamit diagnózis felállításához.